2019. december 12., csütörtök

Őszi versmondó délután a Göllesz Viktor Tagintézményben

A „Színes Ősz” projektünket hagyományainkhoz híven az őszi versmondó délutánnal zártuk
november utolsó hétfőjén. Az alsó tagozat tanulói az ősz során megtanult verseket adhatták
elő. Az első osztályos tanulóknak ez volt az első nagyobb közönség előtti szereplésük, ennek
ellenére viszonylag bátran és ügyesen vettek részt a rendezvényen.  A versek elhangzása után érdekességeket hallhattunk és láthattunk a sünök életével kapcsolatban, majd a gyerekek ehhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg.  A délután nagyon jó hangulatban telt. Természetesen a jól megérdemelt jutalom kiosztásával
zárult a programunk.