2018. április 2., hétfő

Országos atlétika verseny


A Magyar Atlétikai Szövetség fogyatékos sportolók számára hirdetett országos fedett pályás atlétika versenyt 2018. március 28- án, mely a FODISZ szervezetével karöltve a BOK sportcsarnokban került megrendezésre. A megmérettetésre a kimagasló tehetségű sportolók jelentkezését várták. Iskolánk tanulói évek óta rendszeresen részt vesznek a FODISZ által szervezett sportrendezvényeken, de ilyen komoly kihívással még nem találkoztak. Ezen a versenyen valóban az ország legjobbjai vehettek részt, esélyt kapva arra, hogy most, illetve később, az iskolapadból kikerülve az ifjúsági és felnőtt korcsoportban is megmutathassák kimagasló képességeiket.
Intézményünk a Tolna Megyei EGYMI Gazdag Erzsi Általános Iskola és Kollégiuma Pakson, elsőként és egyben egyetlen résztvevőként regisztrált a megyéből a budapesti rendezvényre.


Diákjaink közül két kiválóságunkat neveztük be Berek Bence Milán 8. és Csonka Tibor József 7. osztályos tanulók személyében. Hatalmas izgalommal, bizakodva készültünk a versenyre.
A fiúk két pedagógus kíséretével utaztak Budapestre, ahol már sok fiatal sportoló várta a verseny kezdetét. A rendezvény nagyon szervezetten, látványosan és szurkolással telve zajlott.
Tanítványaink közül először Tibi 400 méteres síkfutásán szurkolhattunk. Hatalmas előnnyel, kiváló 57,03 mp- es eredménnyel győzedelmeskedett, jelentősen háta mögé parancsolva ellenfeleit. Ezt követően egy rövid pihenő után a távolugrásé volt a főszerep, ahol Tibi (kissé elmaradva egyéni csúcsától 595 cm) szintén a dobogó tetejére állhatott 552 cm -es eredménnyel.
Ezután indult a férfi 800 méteres síkfutás, ahol Bence állt a rajtvonal mögé. Iszonyatos tempót diktálva száguldott a pályán. A 200 méteres köröket hatalmas lendülettel róva, ő is elsőként szakíthatta át a képzeletbeli célszalagot és vehette át a megérdemelt aranyérmét.
Fáradtan, de rengeteg élménnyel, elégedetten és büszkén indultunk haza.

Köszönjük felkészítő tanáruknak, Englerné Kern Erikának a kitartó munkáját! Nagyon büszkék vagyunk rájuk!


2018. március 28.