2017. március 16., csütörtök

Pénz7 – a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2017. március 6-10.

Iskolánk először vett részt a Pénz7 rendezvénysorozat megvalósításában. Ennek a programnak a célja a tanulók pénzügyi tudatosságának fejlesztése, pénzügyi ismereteik gyarapítása, bankkal kapcsolatos alapvető ismeretek elsajátítása. A hét szlogenje: „Bankoljunk okosan!”




·        Hétfőn minden osztály feladata volt a témához kapcsolódó videó és ppt megismerése, megbeszélése, feldolgozása.
·         Kedden a pénzzel kapcsolatos közmondások gyűjtése állt a középpontban, melyek közül egyet rajzban is meg kellett jelenítenie az osztályoknak.
·         Szerdán került sor - a felsősök és szakiskolások számára - a pénzügyi totó kitöltésére, melyben játékos feladatok, kérdések formájában kellett választ adni a pénzzel kapcsolatban megszerzett ismereteikről. Az alsóbb évfolyamok számára összeállított rejtvények, játékok is a pénzről, annak felhasználásáról, megszerzéséről szóltak.
·         Csütörtökön délután az alsóbb évfolyamok a vásárlás „örömeibe” nyerhettek bepillantást, illetve a pénz értékét, elköltésének lehetőségeit gyakorolhatták, míg a felsőbb évfolyamok a költségvetés fontosságáról és tervezhetőségéről, a megtakarítás lehetőségeiről szereztek tapasztalatokat.
·         Pénteken – a program zárásaként az eredményhirdetés tette izgalmassá a napot. A totóban 1-2-3. helyet tudtunk kiosztani, míg a rajzok között 1 alsós, 1 felsős és 1 szakiskolás tanulót díjaztunk.

Eredményes és sikeres hetet zártunk, tanulóink sok ismerettel és tapasztalattal lettek gazdagabbak.

                                                                                                                        Prantner Józsefné

                                                                                                                      pénz7 programfelelőse